Önkéntesek, akik segítünk összefogni annak a több száz támogatónak az odaadását, akik az elmúlt években hozzájárultak ehhez a munkához.
Amennyiben nyitott szemmel jár az ember ezen a világon, sok nehézséget és – ebből adódóan – sok lehetőséget lát a segítségnyújtásra. Erre Afrika szegény területein különösen nagy szükség van.
Mi a Bissau-Guineában élő emberek életét szeretnénk megváltoztatni a szeretet által. Nem csak beszélni szeretnénk róla, hanem összefogva tenni azt a feladatot, amit küldetésünknek is érzünk.

Isten országának építése, az evangélium hirdetése a “Föld végső határán” Krisztus missziói parancsának része. Ez volt az elsődleges oka, hogy csatlakoztam a Bissau-Guineai szolgálathoz. Emellett sportkedvelő emberként nagy örömöt és ambíciót jelent, hogy a helyi sportoktatás támogatásával javíthatjuk a gyermekek életkilátásait egészségügyi és jóléti szempontból. Izgalmas átültetni a pénzügyi tapasztalataimat a profitorientált üzleti világból a nonprofit szektorba.

Nézve a világot látom, hogy mennyire áldottak vagyunk, ez nagy felelősség. Bissaui Cacinében végzett munkánk emlékei, eredményei bátorítanak, motiválnak az itthoni és az afrikai szolgálatban.

Több mint 4 eltöltött év Cacinében az életem számos területén hozott változást, amiért végtelenül hálás vagyok Istennek. Szeretném azt a sok áldást és lehetőséget kamatoztatni. Hiszem, hogy összefogással, együtt rengeteg csodának, változásnak lehetünk részesei Bissau-Guinea történelmében.
Hiszünk abban, hogy Bissau-Guinea lakói képesek kitörni a szegénységből, és méltósággal teljes életet élhetnek.
Az oktatás, az egészségügyi intézmények és a fenntartható megélhetési lehetőségek révén támogatjuk a családokat, hogy gyermekeik tanulhassanak és biztonságban nőhessenek fel, anélkül hogy kiszolgáltatott helyzetekbe kényszerülnének.
2009 -Zalán és Sami.
Betel iskola -Új tantermek átadási ünnepsége
2012 – Zalán egy Camocondé-i gyülekezet építésén
2024 – Egy fárasztó nap után pihenés a Katerina vendégháznál
2010 – önkéntesekkel a Betel iskola hétfő reggeli iskola nyitó ünnepségén
2024 – Camoconde gyülekezet háláját fejezte ki az önkéntes csapatnak egy csodálatos vendégséggel
Tudj meg többet róla hogyan építettük a többi Bissau-Guineai intézményt…